FIGYELEM: az oldal az Internet Explorer 8-as verziójában működik zökkenőmentesen. Ajánlott, hogy frissítsd vagy cseréld a böngésződ!
Fellépők »
Like us on Facebook
Főtámogatók
Rólunk

lA Fiatalok Erdélyért (FIERD) egyesület 2009 júliusában alakult meg.  

A kezdetben hét alapító taggal induló, önálló jogi személyiséggel rendelkező ifjúsági szervezet tevékenységeinek köszönhetően rövid időn belül nagy elismertséget és népszerűséget nyert a marosvásárhelyi magyar fiatalok, elsősorban a középiskolások körében.

2009 augusztus 28-30 között az akkor még gyerekcipőben járó, alig egy hónapja megalakult FIERD sikeresen megszervezte Bözödön első ifjúsági táborát, amelynek megismétlését 2010-ben maguk a táborlakók is elvárják. A bözödi ifjúsági tábor megszervezése jelentette az egyesület számára azt a dobbantót, amelynek köszönhetően a FIERD marosvásárhely egyik legnépszerűbb magyar ifjúsági szervezetévé vált. 2009 október 17-én a Serafim Duicu általános iskolában megszervezte a Kispályás Labdarugó Vándor Kupa második kiírását, 2009 november 21-én pedig az említett helyszínen kosárturnét is szervezett. Mindkét rendezvény színvonalasnak bizonyult. a  Ezt követően a FIERD 2010 január utolsó hetében síelő tábort szervezett a Bucsin tetőn.  

A FIERD tevékenységének egyik legjelentősebb pillanatát a januári Budapest-Bamakó rallin való részt vétel képezte. A „Tudunk nagyot tenni!" jelszó alatt megrendezett rally a világ legnagyobb jótékonysági kalandtúrája, a FIERD-csapat pedig adományokat juttatott el a világ egyik legszegényebb országának rászoruló embereihez. Az ifjúsági szervezet tagjai itthon gyűjtötték össze az adományokat, ruházat, iskolai-és tanfelszerelések mellett pedig egy jelentős gyógyszerkészletet is sikerült a segélycsomagba szerezni.

   Az egyre jelentősebb szimpátiának örvendő egyesület a romániai magyar fiatalság önálló és független, közösségépítő és érdekvédelmi ifjúsági szervezeteként határozza meg magát. Az egyesület jelenleg 82 bejegyzett taggal rendelkezik, valójában azonban az aktív tagok, szimpatizánsok, valamint a rendezvényeiken részt vevő fiatalok létszáma a nyilvántartott tagok többszörösét képezi.

 

A FIERD egyaránt akar a középiskolások, egyetemisták, fiatal munkavállalók és vállalkozók képviseleti szervévé válni. A szervezet a közeljövőben újabb kulturális, környezetvédelmi, valamint karitatív célú rendezvények megszervezését tervezi.

          Célkitűzése az Erdélyben élő magyar fiatalok minél szélesebb rétegének megszólítása, tevékenysége a magyar közösség erősödését szolgálja, ugyanakkor egyéni fejlődési lehetőséget akar nyújtani a fiataloknak.