A völgyzáró gát építését 1977-ben kezdték el és 1985-1989 között elzárva a Küsmod-patakot teljesen feltöltötték a mintegy 157 hektárnyi területet, köztük a 180 házszámból, és 157 családból álló Bözödújfalut. Hogy milyen célból épült a gát, azt a mai napig nem tudni biztosra.
Egyesek szerint csupán Ceausescu aljas tervének egy része valósult meg, mások szerint a kommunista vezetők így próbáltak meg eltávolítani innen egy vallásos közösséget, megint csak mások úgy tartják, hogy a terület túlságosan vizenyős és árvízveszélyes volt, ezért vált szükségessé feltöltése. A hivatalos okmányokban is az utóbbi verzió szerepel... a tavat árvízvédelmi célokra hozták létre...
Kezdetben a falu lakóinak nagy része is a gát építésén dolgozott, de amint megtudták, hogy otthonuk víz alá fog kerülni, többé nem voltak hajlandóak részt venni a munkálatokban ezért az állam emberei kénytelenek voltak távoli településekről hozni munkásokat. A tiltakozás hiábavaló volt, a tó feltöltése 1985-ben megkezdődött, és nem kímélve az emberek otthonait, a falut elnyelte a „feneketlen" mélység.
Az emberek egy része a közeli Erdőszentgyörgyön épített tömbházban talált kényszerotthonra, mások pedig mentek amerre láttak, ki rokonokhoz, ki idegen településen, ki külföldön próbált új életet kezdeni.
A volt falu határában 1995-ben emlékművet emeltek a feláldozott falu emlékére, melyen az alábbi felirat olvasható:
„A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."









